Segélyszervezeti gyermektábor Magyarkúton
A Gondviselés Segélyszervezet július 7–13. között rendezte meg első magyarországi táborát kilenc hátrányos helyzetű gyermek számára. A tábornak a Budapesti Unitárius Egyházközség verőce–magyarkúti Fenyőliget Vendégháza adott otthont. A 8 és 12 év közötti táborozó gyermekek Budapestről és Füzesgyarmatról érkeztek, a három táborvezető pedig Erdélyből: Kriza Gyöngyi logopédus, Győrffy Orsolya óvónő és Szász Tünde teológiai hallgató.
A tábor fő témája az egészséges életmód volt, amelyet a következő csoportosítás szerint építettünk be a táborlakók mindennapjaiba: testi egészség, egészséges táplálkozás, higiénia és lelki egészség. Testi egészségünket mozgásos játékokkal és – a festői környezetnek köszönhetően – kirándulásokkal őriztük. Figyeltünk az étkezésünkre, a napi folyadék- és gyümölcsfogyasztásra, valamint környezetünk és önmagunk tisztaságára is. Lelki egészségünk megőrzését szolgálták a reggeli áhítatok, az esti napzáró beszélgetések, közös éneklések, az álomba ringató esti mesék. Mindezek mellett hangsúlyt fektettünk a szocializációra, az együttműködésre, az egymás közötti kommunikációra, egyszóval tehát élménypedagógiás játékok által csapatot kovácsoltunk a táborlakó gyerekekből.
Az erdélyi hangulatot árasztó természeti környezet, valamint a környék történelmi és kulturális emlékeinek gazdagsága kiváló helyszínnek bizonyult a táborozáshoz. A gyermekek elsétáltak az Aranyoskúti kilátóhoz, ahonnan a Dunakanyar csodálatos látványában gyönyörködhettek, de ellátogattak a közeli Nógrádi várhoz is, sőt lovaglásra is lehetőségük nyílt. Szervezőkként a táborozó gyermekek boldogsága, a játékokban és programokban való lelkes részvétele volt a legnagyobb öröm és jutalom munkánkért. A tábor végén a gyermekek értékelték és megosztották egymással a hét folyamán szerzett élményeiket, tapasztalataikat. Az általuk megfogalmazott gondolatok, érzések jól szemléltetik, hogy számukra milyen fontos eseményt jelentett a táborozás. Ezekből a www.gondviseles.org honlapon közlünk részleteket.
„Ez volt a Gondviselés Segélyszervezet első magyarországi tábora. Megköszönve a szervezésben részt vevők áldozatos és lelkes munkáját, remélem, hogy jövőre is lesz lehetőségünk hasonló tábort rendezni. Rajtuk és rajtunk nem fog múlni.” – értékelte a tábort Zoltán Csaba, a Segélyszervezet magyarországi tagozatának elnöke. A táborról az MTVA stábja rádiós és televíziós felvételeket készített, melyek a magyarországi közmédia unitárius műsoraiban kerülnek adásba. A tábor kiemelt támogatója a Nemzeti Együttműködési Alap volt.
A tábor szervezői
Részletek a résztvevő gyermekek és szüleik visszajelzéseiből
A gyermekek otthoni élménybeszámolóit a szülők is nagy örömmel fogadták és hálás köszönetüket fejezték ki a táborvezetőknek és a Segélyszervezetnek.
„Szeretnénk megköszönni, hogy három gyermekünk is részese lehetett a magyarkúti tábor élményeinek!!! Nagyon jól érezték magukat és rengeteg élménnyel jöttek haza. Köszönjük mindnyájuk munkáját!” – írta egy hatgyermekes budapesti édesanya.
Füzesgyarmatról érkezett a másik köszönetnyilvánítás: „Hálás szívvel köszönjük ezt a csodálatos hetet. Boldogság volt hallgatni az élménybeszámolókat, hogy a gyerekek milyen jól érezték ott magukat . :) :) :)”
„A Segélyszervezet önkéntesei februárban meleg ételt osztottak pesterzsébeti, szegénységben élő honfitársainknak. Egyikük, egy 50 év körüli munkanélküli férfi, aki állami gondozásban nőtt fel, elmesélte, hogy legszebb gyermekkori élménye az volt, hogy évente egyszer többnapos kiránduláson vehetett részt. Megható volt hallgatni visszaemlékezését. Bízom benne, hogy ha szerény mértékben is, de hozzá tudtunk járulni ahhoz, hogy a felnövekvő generáció néhány tagja is olyan élményekkel gazdagodjon, amelyekre egy életen át emlékezni fog. Köszönettel tartozunk a tábor szervezőinek, akik szabadidejükben vállalták a táborszervezés szép, de nehéz feladatát.” (Zoltán Csaba, a Segélyszervezet magyarországi tagozatának elnöke)