Honlapunk átmenetileg nem működik.
Híradásainkat a Facebook oldalunkon közöljük:
Gondviselés Segélyszervezet Facebook
Köszönjük a megértést!


Sorry, our website is temporarily down.
Please feel free to follow us on our Facebook page:
Gondviselés Segélyszervezet Facebook
Thank you for your understanding!

Hisszük, hogy fontosak

Hisszük, hogy fontosak –
fejlesztő foglalkozások súlyosan sérült gyerekeknek Székelykeresztúron


A Gondviselés Segélyszervezet alapos előkészület nyomán folyó év szeptemberétől a székelykeresztúri irodájában útnak indította a helybeli és környékbeli súlyosan sérült gyereknek szánt fejlesztő foglalkozásait. A Hargita Megyei Gyermekvédelmi Hatóság által is támogatott kezdeményezést nagy örömmel fogadták az érintett szülők, ugyanis a székelykeresztúri kistérségben a családban nevelkedő sérült gyerekek számára nem létezik semmilyen rendszeres szakmai segítségnyújtás.
Tekintettel arra, hogy ilyen jellegű tevékenységek kivitelezését most első ízben vállalta szervezetünk, a foglalkozásoknak otthont adó székelykeresztúri irodánk termét is kellő módon fel kellett szerelnünk. A közelmúltban sikerült a hatósági előírásoknak megfelelő, gyógytornához szükséges terápiás eszközöket vásárolnunk, ugyanakkor beszereztük az átfogó fejlesztést elősegítő különleges játékszereket és a pszichomotoros fejlesztés tárgyi kellékeit.
A programot széleskörű felmérés előzte meg. Felkerestük az illetékes szakhatóságokat és családorvosokat, hogy körültekintően és hatékonyan válasszuk ki a megfelelő célcsoportot. Összetett terápiás szolgáltatásainkban tíz, családban nevelkedő súlyosan sérült (I. fokú) kiskorú részesül. A tevékenységek szakmaiságát három szakember biztosítja: Simó Orsolya szociális munkás, Bartha Márta pszichológus és Andrási Erika gyógypedagógus. A tevékenységek két síkon zajlanak: hetente egy-egy órás pszichomotoros és általános fejlesztés egyénre szabottan, melyeket a szociális munkás és a gyógypedagógus végeznek; emellett havonta egy alkalommal szülői tehermentesítő csoportos foglalkozás, melyeket a pszichológus és a gyógypedagógus vezetnek. Az egyéni fejlesztési terveket a szakemberek közösen dolgozzák ki. A 4 és 12 év közötti életkorú résztvevők zöme halmozottan sérült: vannak értelmileg akadályozottak, illetve mozgásukban korlátozottak. Mindezek függvényében a foglalkozások összetettek: az egyéni részvételűek mellett vannak kétszemélyesek, valamint kiscsoportos foglalkozások is.
Az iskolai tanév beosztásának megfelelően a foglalkozások 2011 júniusáig  tartanak, majd az új tanévvel kezdetével újraindulnak. Közben a fontosabb közösségi eseményeket a gyerekekkel és szüleikkel megünnepeljük, így advent és karácsony, húsvét és pünkösd, anyák napja és gyermeknap, valamint a születésnapok megünneplése is szerepel tevékenységi tervünkben.
Programjaink célja a résztvevő sérült gyermekek fejlesztése, vagy adott esetben a jelenlegi fejlettségük visszaesésésének megakadályozása, ugyanakkor a családtagoknak lelki támaszt és szakmai tanácsadást nyújtunk a mindennapok kihívásaira. Nem titkolt vágyunk a gyerekek fokozatos bevonása a helyi közösségi életbe, mert hisszük, hogy ők is fontosak mindnyájunk számára. Őszinte szeretetük és ragaszkodásuk igazi tartókövei lehetnek közösségi életünknek, amelyet ajánlatos lenne megbecsülnünk és nagyobb mértékben gyakorolnunk viszonylagos egészséggel rendelkező emberekként.

Andrási Erika

 




Önsegítő csoport sérült gyereket nevelő családoknak Székelyudvarhelyen



Helen Keller idézete – „A világ tele van szenvedéssel, de olyanokkal is, akik úrrá lesznek a kínon.” – mottója lehetne az önsegítő csoportoknak.
Az önsegítés elemei át- meg átszövik mindennapjainkat. Hétköznapi értelemben általában akkor lehet önsegítésről beszélni, ha az egyén valamilyen önálló tevékenységet, cselekvéssort hajt végre, és ennek révén személyisége gazdagodik, lelki egyensúlya stabilizálódik, lelki funkciói magasabb szervezettségi szintre kerülnek. Ennek alapján önsegítés egy jól sikerült pályaválasztás, partnerkapcsolat, munkahely stb.
Társadalmunkban megindult az átmenet a „rokon alapú” szerkezetből a „szerződés alapú” szerkezet felé. Ez azzal is jár, hogy elvesznek a megszokott önsegítés formái, és ebből a hiányból táplálkozva nőhetnek ki a szervezett önsegítő csoportok. Európában a spontán önsegítő csoportok szaporodása nem gyors, viszont az önsegítés eszméje annyira elevenné vált a köztudatban, hogy nagyon sok az egyéni érdeklődés; különböző szakemberek mind gyakrabban ajánlják a  krónikus életproblémákban szenvedőknek, hogy csatlakozzanak önsegítő csoportokhoz.
Én tagja vagyok egy önsegítő csoportnak, amelyet Székelyudvarhely környéki sérült gyerekek családjai alkotnak. Önsegítő csoportunk létrejöttének ötlete a szentegyházi Szent Gellért Alapítvány munkatársaitól származik. KiSérŐ programjukat a Kiskorú Sérült Gyermekeknek és szüleiknek szóló önsegítő csoport szervezi, amelybe Szentegyházáról, Kápolnásfaluból és Lövétéről kapcsolódnak be résztvevők. Ezt a programot honosították meg Székelyudvarhelyen is.
A székelyudvarhelyi csoportunk három éves múlttal rendelkezik, és havonta egyszer találkozunk. Ezeken a találkozásokon mélyebb beszélgetésre, tapasztalatok cserélésére, fogyatékkal élő gyermekeink fejlesztésére családias légkörben nyílik alkalom. Ahhoz, hogy a  szülők nyugodtan beszélgethessenek, önkéntesek foglalkoznak a gyermekeinkkel. Ezekre a találkozásokra 15 család jár rendszeresen Székelyudvarhelyről, valamint Székelyvarság, Zetelaka, Homoródszentpál és Székelykeresztúr helységekből is. Sajnos a vidéki családoknak többletterhet jelent eljutni Székelyudvarhelyre. Nálunkfelé a tömegközlekedés testileg ép emberek számára is kihívásokat jelent, a vidéki autóbuszjáratokra sérült gyerekkel feljutni pedig kisebb csoda. Ezeknek az utazási akadályoknak a leküzdése érdekében pályázati lehetőségeket keresünk, hogy távolabb élő sorstársaink akadálymentesen tudjanak eljárni a csoportos összejöveteleinkre (saját vagy bérelt gépkocsival). Arra is számítunk, hogy ez által több udvarhelyszéki helységből csatlakoznak csoportunkhoz, mert tudjuk, hogy sajnos még vannak érintett családok a környékünkön.
Idén tavasszal férjem, Sándor talált rá a Gondviselés Segélyszervezet vonatkozó pályázati kiírására, ami alapján a Székelyudvarhelyi Unitárius Egyházkör pályázati úton támogatást igényelt önsegítő csoportunk programjainak kivitelezéséhez. A megítélt támogatás (3000 lej) felhasználása folyamatban van.


Simó Melinda pszichológus
(Homoródjánosfalva)