Amennyiben az egyház nem tesz semmit a rászorulókért, akkor létének értelmét veszíti. Lehetnek szép templomai és pompás épületei, megfogalmazhat mély és igaz eszméket, elhangozhatnak magasztos prédikációk, de ha nem tesz semmit azokért, akik bajban vannak, bizony csak külsőség minden.

Amennyiben az egyház nem tesz semmit a rászorulókért, akkor létének értelmét veszíti. Lehetnek szép templomai és pompás épületei, megfogalmazhat mély és igaz eszméket, elhangozhatnak magasztos prédikációk, de ha nem tesz semmit azokért, akik bajban vannak, bizony csak külsőség minden. Csak látszat, felszín, de nem valóság és nem élet. Jézus sem a gazdagokhoz és a jeruzsálemi templomba ment először, hanem az elesettekhez, a gyengékhez, a kivetettekhez.

A fentiekhez hasonló gondolatokkal foglalkoztunk egyházközségünk keblitanácsával már több ízben. Tudatosítottuk, hogy nagy és gazdag városunkban laknak olyan unitárius személyek is, akik számára nagyon nehéz az élet. A családlátogatások alkalmával aztán ez a kép a maga fájdalmas valóságában teljesedik ki. A magány, a betegség, az öregség, a nyomor, a kilátástalanság gyakran ijesztő méreteket öltenek, s mutatják, hogy egy pár százezres városban, hogyan válhat az ember teljesen magányossá. Voltunk olyan nőnél, aki a beszélgetésünk elején csak suttogni tudott, mert napok óta nem beszélt senkivel, ezért aztán teljesen elment a hangja. Olyannál is voltunk, akikhez a szomszédok néznek be pár naponta egyszer, hogy lássák, él-e még. A drámai élethelyzeteket lehetne még sorolni, de hadd ismertessem inkább az előbbiek részleges enyhítését célzó segélyprogramunkat.

Bár igaz, hogy nagyon sok esetben egy kiadós beszélgetés a legnagyobb segítség, azért vannak olyan helyzetek is szép számban, amikor mást kell tenni. Az egyik legnagyobb hiány az, hogy igen sokan nem jutnak naponta meleg ételhez. Van, akinek nincs elég pénze, és van olyan, aki nem képes megfőzni magának az ebédet, sőt olyan is van, aki egy kenyérből él szinte egy héten át. Ezekből a szükséghelyzetekből kiindulva született meg az a döntés, hogy a legrászorultabb embertársainknak juttassunk meleg ebédet minden hétköznap. Az ötlet megvalósítása a Gondviselés Segélyszervezet és a Kolozsvár-Belvárosi Unitárius Egyházközség közös - anyagi, illetve szervezési - erőfeszítéseként kezdődött el idén februárban.

Első lépésként - különböző irányadó szempontok alapján - azonosítottuk a leginkább rászoruló egyházközségi tagokat. Családlátogatások keretében megérdeklődtük tőlük, hogy részt vennének-e egy ilyen segélyprogramban, ugyanis gyakran a legrászorultabbak a legszemérmetesebbek: ők azok, akik a segítséget inkább visszautasítják, mert szégyellik a kiszolgáltatottságukat, vagy sajnálják, hogy értük valakiknek erőfeszítéseket kell tenniük. A „meggyőző munka” után a teológiai hallgatókat kerestük meg, akik közül néhányan vállalták a rendszeres részvételt a program kivitelezésében. Ők azok, akik naponta gyalog, illetve gépkocsival házhoz szállítják az ebédet. Hadd köszönjem meg nekik név szerint is a segítő hozzáállást. Illesse hát köszönet Bencze Ilonát, Györgyillyés Izoldát, Szász Tündét, Albert-Nagy Ákost, Bartha Alpárt, Bányai Attilát, Gyerő Attilát, Lurtz Zsoltot alázatos és áldásos munkájukért!

A fenti egyeztetetésekkel párhuzamosan egyházunk illetékes vezetőinek is beszámoltunk a segélyezési tervünkről. Kedvező viszonyulásuk eredményeként az egyházunk által működtetett étkezde (Konviktus Kft.) jutányos áron biztosítja a kétfogásos meleg ebédet. Bő negyedéves „tapasztalattal” a hátunk mögött megállapíthatjuk, hogy az elindított folyamat életképes, és jó tudnunk, hogy teszünk valamit azokért, akik alapvető életszükségletek terén igen nagy hiányt szenvednek.

Rácz Norbert (a Gondviselés Segélyszervezet önkéntes munkatársa)