Vannak hősök és „hősök”.

Világot átfogó divattá vált, hogy napjaink „hőseit” és irigyelt „példaképeit” többnyire a szórakoztatóipar és az üzletszerű sport főszereplőiből választják a fiatalok.

A fogyasztói kultúra termékei ők, akiket a globalizáció ízléses tálcán kínál: tessék fogyasztani, most ők a „menők”.

Holnap majd mások váltják őket: fiatalabb, piacosabb „hősök”. Aztán jöhet a következő rend… Ha jó az iránytűnk, az igazi hősöket máshol keressük. Kevés kivételtől eltekintve névtelen hősök ők, akik alázatos emberszolgálata nem piaci termék, hanem maga a szeretet. Erről tanított Jézus, és más vallások hiteles tanítómesterei is erről beszéltek valamilyen formában. Ilyen hősök mindazok, akik szeretettel gondozzák fogyatékkal élő családtagjaikat és embertársaikat. Állandó keresztjük a türelem forrása számukra, emberpróbáló terhük mindennapi erőpótlás, alázatos szolgálatuk pedig égi mércével becsülhető igazán.

Ilyen hősöket és sérült hozzátartozóikat kovácsolta sorstársközösséggé az elmúlt tizenöt évben a Reménység Alapítvány. Egy olyan édesanya az alapítója és lelkes motorja ennek, aki több mint három évtizede áll rendületlenül a súlyosan sérült fia mellett. Szilágyi Erzsébetnek közben ereje volt cselekedni a hasonló helyzetű gyermekek, ifjak és hozzátartozóik segítésének megszervezéséért is, amikor 1994-ben klubot hoztak létre számukra (a Kolozsvár-Belvárosi Unitárius Egyházközség tanácstermében). A Reménység Alapítvány ennek képezi a jogi keretét 1999 óta.

Az alapítvány hetenkénti összejöveteleit mostanában tizenkét fiatal felnőtt látogatja rendszeresen. Olyan terheket viselnek méltósággal és türelemmel ők, ami alatt mi, az ún. egészségesebbek, lehet, hogy már régen összeroppantunk volna. Kitartásból és alázatból követendő példát mutatnak mindnyájunknak. Megtanulhatjuk tőlük, hogy az emberek között csak helyzetkülönbségek léteznek, és a jó Isten előtt mindenki élete egyaránt értékes. A szerdánkénti összejövetelek résztvevőinek szállítását az alapítvány tulajdonában levő kisbusszal oldják meg, amely tolószékekkel is használható. A fiatalok egy részét családtagjaik is elkísérik az alapítvány Zsigmond király úti (ma Máramaros utca) székházába. A hozzátartozók mellett – állandó jelleggel vagy alkalmilag – tucatnyi önkéntes munkatárs működik együtt az alapítvánnyal. A rendszeres tevékenységek sora: különböző fejlesztő foglalkozások, kézműves munka, közös éneklés és imádkozás, születésnapok megünneplése, szeretetvendégségek, szórakozás. Évente többször is csoportos kirándulásokat szerveznek. Az alapítvány székhelye állandó otthonául szolgál egy tolószékben élő fiatalnak, akinek szülei régóta elhaláloztak.

A megalakulás tizenötödik évfordulója alkalmából folyó év május 14-én ünnepséget szerveztünk. Tulajdonképpen azokat ünnepeltük, akiknek áldozatos munkája által egykoron létrejött, és azóta is áldásosan működik ez a szeretetotthon. Legyen áldott mindazok élete, akik nap, mint nap, állandó szolgálatban állnak hozzátartozóik mellett, igyekezve pótolni azt, ami az élettől nekik nem adatott meg. Az ünnepség keretében az édesanyák iránt is kifejeztük gyermeki hálánkat. Elsősorban azokat az édesanyákat köszöntöttük, akiknek a gyermeknevelésből több és sajátosabb teher jutott osztályrészül. Azt kívánjuk nekik, hogy lelki és testi erejük soha ne fogyatkozzon, találjanak mindig segítő embertársakra, és lelki örömük is teljesebbé váljon! Velük együtt hálásan gondoltunk a mindenkori édesanyákra, akár itt élnek mellettünk a földön, akár eltávoztak már halhatatlan lelkükkel a jó Isten örök országába. Legyen boldog az ő életük, és legyen áldott az elhunyt szülők, nagyszülők emléke!

Az évfordulós rendezvény hálaadó áhítattal kezdődött, elnöki beszámolóval és köszönetnyilvánítással folytatódott; az anyák napi műsor és a Tokos zenekar meglepetésszerű fellépése után szemléltető fényképek megtekintése következett, majd kötetlen beszélgetés és állófogadás zárta az ünnepséget. Szolgáljon erőforrásként mindnyájunknak!

Szabó László