A dunai árvízi védekezésben való részvételről
Korábban többször beszámoltunk arról a széles körű szervezetközi együttműködésről, amelyet az anyaországi árvízkárosultak segélyezése céljából 2010. június 4-én hoztunk létre. A folyamat elvezetett az Erdély Mentőcsoport anyaszervezetének és területi fiókjainak megalakulásához (2011–2012-ben). A Gondviselés Segélyszervezet kezdetektől központi szerepet tölt be az Erdély Mentőcsoport működtetésében. Két év alatt másfélszáz önkéntes tag csatlakozott a területi mentőcsoportokhoz, akiknek szakmai képzéseket szerveztünk, miközben túl vagyunk az első bevetéseken. Legutóbb a történelmi mértékű anyaországi dunai árvíz elleni védekezésbe kapcsolódtunk be szerény lehetőségeinkkel. Az Erdély Mentőcsoport és a Gondviselés Segélyszervezet nyolc önkéntese (köztük három unitárius lelkész) folyó év június 10–11-én Pilismaróton segített a gát megerősítésében és más alkalmi feladatok ellátásában. Tevékenységünket az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság parancsnoksága alatt álló szolnoki Életjel Mentőcsoport szakmai irányításával végeztük. Egy másik hatfős csapat az Erdély Mentőcsoport csíkszéki szervezete részéről a Baptista Szeretetszolgálattal együttműködve, saját felszereléssel egy hétig vett részt a védekezésben. Előbb Tököl, Csepel, Tahitótfalu térségében osztották be őket munkára: biztonsági őrjáratot teljesítettek motorcsónakkal az elárasztott területeken, segédkeztek a veszélyeztetett területeken élők kilakoltatásánál és az otthonukat elhagyni nem kívánók élelmiszerrel való ellátásában, majd a gátak elbontásánál. Később Bajára irányították őket, ahol a gátak megerősítésében és őrzésében, a belvíz kiszivattyúzásában vettek részt, de egészségügyi készenlét biztosításhoz is hozzájárultak. Az Erdély Mentőcsoport honlapja: www.erdelymentocsoport.hu, világhálós naplója: http://erdelymentocsoport.wordpress.com.