SegédKezek kalákatábor a Nyárád mentén

 

 

A Magyar Unitárius Egyház keretében működő egyháztársadalmi szervezetek, a Gondviselés Segélyszervezet és az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE), idén a SegédKezek kalákatábor hatodik kiírását szervezték meg.

           

A 2017. augusztus 28. – szeptember 3. között tartott önkéntes munkatábor helyszínei Nyárádszereda környéki települések voltak. A tábori központ helyszíne Nyárádszentmárton volt. A résztvevők elsősorban rászoruló idős személyeknek nyújtottak segítséget, illetve közösségi helyszíneken (templom, közösségi ház, paplak, iskola, óvoda, önkéntes tűzoltóság székhelye) kalákáztak. A táborsorozat célja a rászorulók közvetlen segítése, ugyanakkor a közösségi szolidaritás évszázados hagyományának, a kalákának a népszerűsítése.

           

A 60 résztvevő (14 és 35 év közötti ifjak) 20 különböző erdélyi helységből érkezett a Nyárád mentére, ahol 13 településen, összesen 45 családnál, illetve közösségi épületeknél a következő munkaterületeken dolgozott: háztáji takarítás, favágás, gyomlálás, kaszálás, lakások meszelése, kapuk és kerítések festése, egyebek. A kalákatábort istentisztelettel zártuk, számba vettük a munkálatok eredményeit és a rendezvény egészét.

           

A kalákatábor előzményei a kolozsvári unitárius középiskolás lányok 1943 és 1944 nyarán szervezett, három-három hetes kalákatáboraira nyúlnak vissza. Az akkori résztvevők székelyföldi falvakban nyújtottak segítséget kétkezi munkával a világháború frontjain harcoló vagy már elesett férfiak családjainak. Az elmúlt öt évben újraindított sorozat eddigi helyszínei: Homoród mente (2012, 2013), Erdővidék (2014), Nyikó mente (2015), Aranyosszék (2016).

           

Az idei kalákatábor támogatói: Magyar Unitárius Egyház, Bethlen Gábor Alap, az Emberi Erőforrások Minisztériuma egyházügyi államtitkársága, az Amerikai Egyesült Államok-beli Unitárius-Univerzalista Egyesület, a Nyárádszentmárton–Csíkfalvi Unitárius Egyházközség és a szomszédos egyházközségek, a csíkfalvi önkéntes tűzoltóság, Bözöd község önkormányzati hivatala, Marosi Unitárius Egyházkör, magánszemélyek. Támogatóinknak ezúton is köszönetet nyilvánítunk!

 

A rendezvény lezajlását tükröző fényképekből a jelen lapszám hátoldalán is látható néhány. A Gondviselés Segélyszervezet honlapján (www.gondviseles.org) és Facebook-felületén további szemléltető képek és a résztvevők élménybeszámolói is elérhetőek. Az alábbiakban ezekből az életszerű beszámolókból szemlézünk.

 

Számomra a SegédKezek kalákatábor hatalmas élmény volt. Az idén bebizonyosodott, hogy nincs két egyforma ember, két egyforma élethelyzet. A tavalyi évhez képest nehezebb munkákat vállaltam el, és nem bántam meg. A legpozitívabb élmény talán egy takarítási munka elvégzése volt egy 85 éves néninél. Ő, akit az idő eléggé megviselt, nem lát és nem hall, de hatalmas szeretettel fogadott. Jó volt látni a hálát az arcán, az örömöt, hogy valaki beszélget vele, vagy inkább, hogy valaki türelmesen hallgatja. Példaképemmé vált: megmutatta nekem, hogy bármennyire is hátrányos helyzetben van az ember, vigyáz rá Isten. Emellett kerítést festettem, más helyen is takarítási munkálatokat végeztem, majd a hetet konyhásként zártam. A tábor minden perce mély nyomokat hagyott bennem. A reggeli fáradtságtól kezdve a közös ebédeken és a feladataink elvégzésén át az esti éneklésekig minden pillanat adott valamit. Valamit, amit most nem tudok szavakba önteni, viszont évek múlva nagy hasznomra lesz majd. (Kovács Andrea, Sepsiszentgyörgy)

 

A SegédKezek kalákatábor számomra az évből a legjobban várt hetet jelenti. Ez az a tábor, amely feltölt energiával, életkedvvel, tenni akarással és nem utolsósorban: szeretettel. Kimondhatatlanul örvendek annak, hogy vagyunk még olyan fiatalok, akik vállaljuk, hogy a nyári vakációnk egy teljes hetét a másokon való segítségre fordítjuk. Az évek során rájöttem arra, hogy nem az számít a legjobban, hogy hány ablakot pucolunk meg, hány méter fát vágunk fel, vagy mennyi füvet kaszálunk le, hanem az, hogy egyáltalán időt szakítunk másra is, mint önmagunkra. Időt megkérdezni embertársainktól, hogy vannak, időt szakítunk arra, hogy kedvesek legyünk és meghallgassuk egymást. Köszönöm a lehetőséget, hogy segíthettem és olyan személyeket ismerhettem meg, akik lelkemet gazdagabbá tették. (Kökösi Gabriella, Brassó)

 

Nekem az idei SegédKezek egy felejthetetlen élmény marad, hisz nagyon jó barátokat szereztem, és régi barátságokat erősítettem. Munka közben sokat nevettünk, így gyorsan és mókásan végeztük el a munkát. Számomra a legmeghatóbbak az istentiszteletek voltak. A marosi egyházköri találkozón Rácz Norbert kolozsvári lelkész prédikált, és azt az üzenetet adta át nekünk, hogy az idő nem ad semmit ingyen. A záró istentiszteleten nagyon tetszett, amikor Fazakas Csaba gondnok úr a következőket mondta: Ez a tábor bizonyíték arra, hogy vannak még segítőkész fiatalok. Ez a hét megerősíti azt, hogy vannak jó fiatalok is, és nem kell őket elítélni. Ez a gondolat a szívem mélyéig hatolt, mert először tapasztaltam meg, hogy nem bélyegeztek meg az életkorom miatt, és azt mondták, hogy ebből az emberből nem lesz semmi az életben. (Névtelen résztvevő)

 

Számomra a kalákatábor szépsége abban teljesül ki, hogy olyan dolgokat vagyunk képesek megtenni másokért, amiket legtöbbször önmagunkért sem végzünk el. Ilyenkor készen állunk a nehéz munkákra is, a favágástól kezdve a takarításon és festésen keresztül a hagymapucolásig. Utóbbit azért említem meg, mert számomra a legnehezebbnek bizonyult: amíg egy ebéd elkészült, háromszor is elsírtam magam.

Voltunk egy öreg házaspárnál fát hasogatni, a bácsi 84 éves volt, a néni pedig 83. Napközben a néni elmesélte, hogy a férjének 14 éve volt egy szívinfarktusa, amit csodával határos módon túlélt. Azóta vérszegény, cukorbeteg és szívritmus-szabályozóval él. Ennek ellenére a bácsi, így is akart segíteni, s mikor ezt a néni látta, rászólt, hogy fejezze be, mert még legalább tíz évet kell vele éljen és beküldte a házba. (Névtelen résztvevő)

 

Ahhoz képest, hogy az emberek elsőre kételkedve fogadtak és nem hitték el, hogy eredményesek leszünk, a hét végére rájöttek, hogy igenis, ezek a fiatalok tudnak dolgozni is. Jövőben is ugyanúgy készülünk és segítünk mindazoknak, akik igénylik. Amolyan kopjafaként marad meg emlékeinkben az iskola melletti kerítés, amelyet a tábor ideje alatt kezdtünk el építeni, és a jövőben bárki, aki a táborban tartózkodott és segített a rászorulóknak, büszkén mesélheti, hogy ő is jelen volt a megépítésénél. (Névtelen résztvevő)

 

Számomra ez volt a második kalákatábor. Most is elszomorított, hogy vannak emberek, akik a XXI. században ennyire mostoha körülmények között kell éljenek. Új családokat ismertem meg, sokat tapasztaltam és új dolgokat éltem meg! Sajnos engem is magával ragadott ez a rohanó élet, és nem tudtam igazán odafigyelni a lényeges dolgokra. Mikor bementem az első házba, egy síró néni fogadott. Megdobbant a szívem és a könnyeimmel küszködtem, búzát kellett a néninél felmerjünk. Rettegtem az patkányoktól, de úgy éreztem magam abban a pillanatban, hogy jöhet bármekkora is, én ezt meg fogom csinálni. A néni nagyon hálás volt, és csak annyit tudott mondani, hogy köszönöm! Megtanultam akkor, hogy egy szívből jövő köszönöm többet ér a világ összes kincsénél. És amit biztosra tudok: újra és újra részt veszek a kalákatáborban, mert úgy érzem, nem vagyok jó ember, de ha ennyivel is tudok tenni ezekért a csodás emberekért, azért már megérte, hogy éljek, hogy megszülessek, és hogy velük megismerkedhessek! Köszönök mindent! (Névtelen résztvevő)

 

Tavaly már részt vettem a kalákatáborban, ahol úgy lettem „híres”, hogy rengeteg fát hasogattam, s közben néhány fejszenyelet eltörtem. Az idei táborra már fejlődtem, hiszen nem törtem el egyetlen fejszenyelet sem. Jó volt úgy segíteni az embereken, hogy cserébe nem vártam semmit! Sok néni munka után könnyes szemmel jött megkérdezni, hogy mivel hálálhatja meg a jól elvégzett munkát. Mindig azt mondtam, hogy egy meleg öleléssel. Rájöttem arra, hogy nemcsak fizikai munkával lehet az embereken segíteni, hanem lelki munkával is, amit úgy értem el, hogy meghallgattam a néniket és bácsikat. Sok személynek közülük sokkal fontosabb volt a lelki segítség, mint a fizikai. Jó volt újra találkozni egyletesekkel, főként azért, mert mindnyájunknak egy célja volt: segíteni másokon és egyszerre jó munkát végezni! (Névtelen résztvevő)

 

Szentháromságon néhány kalákatáboros fiatal alaposan kitakarította egy idős néni házát, aki akkor nem tartózkodott otthon, így csak utólag szembesült a segítséggel. Örömkönnyekkel küszködve fejezte ki többször is, hogy mennyire hálás. Azt mondta: nem hitte volna, hogy a mai világban még létezhet ilyen. Arra kérte a jó Istent, hogy ehhez hasonló jóban legyen mindig részetek életetek folyamán, s ez a lendület és tenni akarás mindig megmaradjon bennetek! (Névtelen tanú)