Pályázati felhívás unitárius egyházközségeknek, nőszövetségeknek és ifjúsági egyleteknek

 

A Gondviselés Segélyszervezet Elnöksége pályázatot hirdet a magyar unitárius egyházközségek 2014. március 1. és 2014. december 31. közötti szeretetszolgálati, segélyezési és szociális jellegű tevékenységének támogatására.

 

Korábban meghatározott szakterületeken hirdettünk pályázatot, azonban az elmúlt két évben a választható tevékenységi területeket nem korlátoztuk. Így a pályázatok tárgya szabadon választható a különböző szeretetszolgálati, segélyezési és szociális tevékenységek közül, ami remélhetőleg növeli az érdeklődést az egyházközségek – valamint azok nőszövetségei és ifjúsági egyletei – részéről.

Olyan programok terveit várjuk, amelyek a gyülekezetek rászoruló tagjainak egyházközségi szinten kínálnak részleges megoldást szociális szükségeik enyhítésére. Alapvető elvárásunk, hogy a programtervek valósághűek, megvalósíthatóak és hatékonyak legyenek.

 

A lehetséges pályázók körét minden esetben – erdélyi és magyarországi – unitárius egyházközségek, valamint egyháztársadalmi szervezetek képezik. Egy pályázótól egyetlen pályázatot fogadunk el, amely több pályázati programtervet (vagyis többféle tevékenységet) is magában foglalhat.  (Indokolt esetben lehetséges több egyházközség, vagy egyháztársadalmi szervezetek fiókjainak közös pályázása, és természetesen az egyházkörök is pályázhatnak.)

 

Értékeljük, ha meglévő programok (például élelmiszer- és tűzifa-segélyek, tanszerek, fogyatékkal élők segítése, idősek közösségi programjai) folytatásához kérvényezik a segélyszervezeti támogatást, ugyanakkor újszerű és előzménytelen tevékenységek indítását is szorgalmazzuk (például rendszeres foglalkozások szociálisan hátrányos helyzetű gyermekek felzárkóztatására). A pályázatok elbírálásánál előnyben részesülnek azok a tervek, amelyek segítő hatása hosszabb távú, illetve a támogatottak helyzetét nem egyszeri alkalommal, hanem folyamatosan segítik. Egyszeri jellegű például a tűzifa-vásárlási segély, míg hosszabb távú, akár egy egész életre szóló segítség, ha ingyenes szem- vagy fogorvosi vizsgálatot szervezünk szegény családok gyermekeinek, és ha szükséges, kifizetjük a szemüveg árát. Más példa: érdemes tanácsadással és anyagilag is elősegíteni a gazdasági önellátás esélyének növelését (pl. zöldség- és gyümölcstermesztés kezdeményezésével).

 

Nem tartoznak a támogatható tevékenységek közé a diák-ösztöndíjprogramok, továbbá az egyházközségek és egyháztársadalmi szervezetek olyan tevékenységei, amelyek nem szeretetszolgálati, segélyezési vagy szociális jellegűek (pl. vasárnapi iskolák, épületjavítási munkálatok, rendszeres vagy alkalmi nőszövetségi, illetve ifjúsági egyleti összejövetelek, kirándulások, falutalálkozók, kiadványok stb.).

 

Első körben a pályázati programok és költségtervek bemutatását várjuk egységes pályázati űrlap alapján, amely letölthető innen, ugyanakkor elektronikus levélben is igényelhető az Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre küldött kéréssel.

 

Segélyszervezetünk munkatársai a pályázatok beérkezését követően kapcsolatba lépnek a támogatandó pályázati programok felelőseivel, hogy közösen pontosítsák a kivitelezés körülményeit.

 

A kedvezően elbírált pályázatok esetében a Gondviselés Segélyszervezet legfeljebb 80%-os arányban vállalja a költségek fedezését, ugyanakkor a helyi igények és emberi lehetőségeink függvényében szakmai segítséget is igyekszünk biztosítani a tevékenységek eredményes megszervezéséhez. Meggyőződésünk, hogy sikeres együttműködésünk zálogát a kölcsönös felelősségvállalás képezi – anyagi és szervezési vonatkozásban egyaránt.

 

A pályázati kiírással kapcsolatos kérdéseket elsősorban elektronikus postai úton várjuk az Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen; szükség esetén (pl. világhálózási lehetőség hiányában vagy a felmerült kérdések összetett és bonyolult jellege miatt) a 0721924830-as telefonszámon is rendelkezésükre állunk.

 

A pályázatok elküldését elsősorban elektronikus formában várjuk az Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. postafiókcímre; műszaki akadály esetén a pályázat papír alapon is elküldhető az alábbi címek egyikére:

– Gondviselés Segélyszervezet – Kolozsvár (románul: Cluj-Napoca), 1989. december 21. sugárút 9., isz.: 400105, Kolozs megye (románul: județul Cluj); illetve:

– Gondviselés Segélyszervezet – Budapest, Alkotmány utca 12. szám, isz.: 1055.

 

A hiánytalanul kitöltött pályázati űrlapok beérkezési határideje: 2014. február 3. (hétfő).

 

 

 

A Gondviselés Segélyszervezet Elnöksége