SegédKezek kalákatábor

 

A Magyar Unitárius Egyház keretében működő egyháztársadalmi szervezetek, a Gondviselés Segélyszervezet és az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE) idén második kiírását szervezték meg a SegédKezek kalákatábornak.

 

A tábor július 9–14. között Homoród menti falvakban zajlott, amelyekben a résztvevő önkéntes fiatalok egyedül élő idős személyeknek nyújtottak segítséget vagy közösségi épületek felújításánál kalákáztak. A háztáji, mezőgazdasági, építkezési és más jellegű munkálatokat szervesen kiegészítették a gyermekeknek szánt valláserkölcsi–nevelési foglalkozások, amelyeken átlagosan húszan vettek részt a Nagy-Homoród menti falvakból. A gyermekfoglalkozások helyszíne a Homoródszentmártoni Dávid Ferenc Ifjúsági és Konferencia Központ volt, amely egyben a kalákások szálláshelyéül szolgált. A táborsorozat célja a rászorulók közvetlen segítése, ugyanakkor a közösségi szolidaritás évszázados hagyományának, a kalákáknak az újraélesztése. A résztvevők átlagos létszáma harminckilenc volt, azonban a rövidebb időre bekapcsolódott ifjakkal együtt elérte a félszázat. Szemléltető képanyag forráshelye: a Gondviselés Segélyszervezet, illetve az ODFIE honlapja. 

 

Barta Melinda nagyajtai középiskolás így vall a történtekről: Miért volt jó és más ez a tábor? Azért mert dolgoztunk, segítettünk és láthattuk azt az örömöt az arcokon, ami hálát sugallt. A reggeli felkelés egy kicsit nehezen indult, de megbirkóztunk vele és egy óra múlva már gyomláltunk, kapáltunk, festettünk, fát vágtunk, virágot ültettünk, takartunk, templomot takarítottunk, miközben egymással és a helybeliekkel barátkoztunk.

 

Persze, a szavak csak sejtetni képesek a teljességet. Megéreztetik az önzetlenül, feltételek nélkül végzett munka felszabadító hatását, sejtetik a feladatvégzéshez nyert többleterőt, és a jutalomként szerzett lelki örömöt. Mindez arra utal, hogy a kalákák évszázados hagyományát újra kell honosítanunk közösségeinkben, mert egyszerűbb és élhetőbb lesz a világ, ha gyakrabban nyújtunk segédkezet a rászorulóknak. Miért? Hát éppen azért: miértek és felesleges kérdések nélkül, pusztán azért, mert jó tenni a jót… Az alábbiakban további élménybeszámolókból idézünk, hogy általuk az olvasók is betekintést nyerjenek a kalákatábor munkahangulatába. 

 

Ez az első alkalom, hogy kalákatáborban voltam és nagyon örvendek, hogy részt vehettem. Jó érzés volt segíteni az idősebbeknek, akik egyedül élnek, és nem mindig van segítségük a nehezebb háztáji feladatok ellátásában. Nagyon jól éreztem magam és a jövő évi táborba is készülök. – Dezső Szabolcs Levente (kolozsvári középiskolás)

 

Favágás, kaszálás, szénahordás. Mind olyan munkák, amelyeket még a falusi fiatalok sem végeznek szívesen, néha csak többszöri szülői utasításra fognak neki. Bevallom én is közéjük tartozom. Már a tavalyi kalákatábor alkalmával is megfogalmazódott bennem a kérdés, hogy miért teszem? Választ akkor nem találtam, idén azonban ismét késztetést éreztem a bejelentkezésre. Amikor meghallottam a SegédKezek nevet, felvillantak azok a hálával teli szempárok, amelyek a tavalyi munkánk után sokáig elkísértek. Idén ugyanazokat a hálával telt pillantásokat láttam viszont, csak mást szemekből. Ezekben találtam eligazító választ a kérdésemre. – Farkas István (csíkfalvi végzős egyetemista)

 

Fél éve csatlakoztam a Gondviselés Segélyszervezet munkatársi közösségéhez, így kerültem el a kalákatáborba, talán egyedüli reformátusként. Itthonról úgy indultam, hogy rászoruló időseken fogok segíteni. A szervezők kérésére a párhuzamosan zajló gyermekfoglalkozásokba kapcsolódtam be, amelyeket naponta reggeltől késő délutánig tartottunk. Rengeteg szeretetet kaptam tőlük, és nem csak azt, ugyanis minden napra készítettek valamilyen apróságot, például rajzot, kézimunkát, amiket hazahozhattam emlékként. Jóleső lelki élményt nyújtott a sok segíteni akaró és befogadó fiatallal eltöltött tábor. Csodálatos volt! – Mátyás Réka (kolozsvári középiskolás)

 

Csupa felemelő érzés kavargott bennünk, miközben könnyíteni próbáltunk idős rászoruló személyek és közösségek teendőin. A napi fáradtságot gyorsan elfeledtük, ahogy a munka közben szerzett apró sérülések fájdalmát is, amint esténként elmondhattuk egymásnak, hogy újra gyümölcsöző napot tudhatunk magunk mögött. A táborban csapatokra voltunk osztva, minden nap más-más csapatban, különböző falvakban dolgoztunk. A munkás napok közben új barátokat szerezhettünk és belátást nyerhettünk Homoród menti falvak életének rejtelmeibe, szépségeibe. Minden egyes helyen akadt bőven elvégzendő munka, mint például favágás és fahordás, kertpucolás, gyomlálás, festés, szénázás, takarítás. Mindemellett naponta a környékbeli gyerekek számára közös foglalkozást is biztosítottunk. Esténként elmeséltük egymásnak, hogy aznap mivel foglalkoztunk és megterveztük a következő napi munkát. Mi a tábor folyamán nem csak kinyújtottuk a segítő kezünk, hanem rengeteg ajándékot is kaptunk, hiszen a helybeliek sok kedvességgel és köszönettel viszonozták munkánkat. Nem anyagi javakkal hálálták meg igyekezetünket, hanem lelki erőpótlással, mely nagyon fontos a mai világban, és amelyre mindnyájunknak szüksége van az igazi feltöltődésekhez. Szeretnénk, ha a feléledő kalákázás nem csak ritka alkalmakkor, de a mindennapokban is helyet kapna életünkben, hogy ez által is jobb legyen a világunk. – Fekete Edda diák (székelykeresztúri középiskolás)

 

A fentieket olvasva köszönettel tartozunk a résztvevő lelkes fiataloknak, ugyanakkor tisztelettel gondolunk az előttünk járókra, akik egykoron kitaposták a kalákázás ösvényeit és példájukkal minket is megtanítottak azon járni. A táborzáró vasárnap istentiszteleten ezért is hálát adtunk a Gondviselőnek. Amint a tavalyi sorozatindító táborunk beszámolójában is megemlítettük, a rendezvény előzményei a kolozsvári unitárius középiskolás lányok 1943 és 1944 nyarán szervezett, három-három hetes kalákatáboraira nyúlnak vissza. Az akkori résztvevők Homoródalmáson és Árkoson nyújtottak segítséget kétkezi munkával a világháború frontjain harcoló vagy már elesett férfiak családjainak.

 

A mostani kalákatábor fő támogatói a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány, a Nemzeti Együttműködési Alap, a Bethlen Gábor Alap és a Magyar Unitárius Egyház voltak. Köszönet érte mindenkinek!